2014. február 18., kedd

Hamarosan 2014. év programjaival!

Az idei évben is sok színes programok fogják fogadni a vendégeket Abádszalókon!

2014. évben sok meglepetés várja kedves vendégeinket!

Az évet szokás szerint a Tiszator indítja, majd a Városi Majális illetve a Gyermeknap folytatja.
A nyári pihenés mellet azért a dübörgő éjszakákról, gasztronómiai versenyeiről, aktív és passzív sportjairól  sem szabad megfeledkezni! Abádszalók mindezen  téren kellemes nyaralást tud biztosítani.
Az éjszakai programokban 2014.-ben lesznek régi-új fellépők is, mint az Edda, de sorra találkozhat mindenki kedvenceivel. A Szabadtéri Színpad fellépői között köszönthetjük a Magna Cum Laude, a Hooligans, a Kárpátia, a Beatrice, az Apostol együtteseket, illetve az X faktor győzteseit: Danics Dóra, Kocsis Tibor és Vastag Csaba is szerepel a 2014. évi Abádszalóki Nyár sztárjai között.

2014. január 31., péntek

Böllérfesztivál 2014

VIII. Tiszator Böllérfesztivál

 2014. március 7.-8.-9.

 Tiszator Böllérfesztivál 2014
Helyszín: Abádszalók Füzes Camping
A rendezvény fővédnöke dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Március 7. péntek:

10:00 A versengő csapatok érkezése, Böllérfalva felépítése

Március 8. szombat

06:00 Kapunyitás
06:30 A VIII. Tiszator megnyitása
07:00 Malacfogás, szúrás, a verseny kezdete
10:00 Pálinkaverseny, Pogácsaverseny
10:00 Szabadtéri színpad műsora: Hagyományőrző csoportok fellépése
15:00 Cimbaliband koncert
17:00 Eredményhirdetés a szabadtéri színpadon
Kóstoló egész nap folyamatosan a portákon az elkészült ételekből.
Népművészeti Kirakodóvásár.

Március 9. vasárnap

10:00 Konyhamalac nap - romeltakarítás
         Szíve-nyelve leves kóstoló
14:00 Torzáró - (szedjük a sátorfánkat)
A Böllérverseny jó hangulatáért Szőke András a felelős.
Műsorvezető Vajtó László, a Miskolci Rádió műsorvezetője.
Tiszator 2014

2013. december 7., szombat

Az Abádszalóki Tisza-tó Strand rendbetétele

Bár sok cikk megjelent már a Tisza-tó elmocsarasításáról, a strand területén mocsárnak nyoma sincs.


A munkálatok előtti állapot
A Tisza-tó vízszintjét jóval a megszokottnál alacsonyabbra engedték, ezt kihasználva az Abádszalóki Tisza-tó Strandon megkezdődhettek az eddig vízszint alatti terület kitakarítása, amit nem lehetett volna kivitelezni, ha mocsaras lett volna a meder.
Az egész évben folyamatosan takarított öböl, amit a partszakasz gondozói sulyomtól és hínártól mentesítettek nem is tartalmazott iszapos üledékréteget, viszont annál több szemetet, üveget, amit a nyaralóvendégek hajigáltak  a vízbe a part leomlását védő kövekkel együtt. A nem kevés emberi munkaerőt igénylő munkát közmunkások végezték el a hideggel és széllel dacolva.  A rendet tevő közmunkások felszedték a hulladékot, üveg darabokat, a horgászok által elhagyott horgokat - eszközöket, vízbe dobott elemek a kagylóhéjakkal együtt. A kiszedett köveket visszarakták a helyére, hogy eredeti funkcióját a part megerősítését szolgálják. A több konténernyi szemetet és kagylóhéjat nem csak a környezet óvása miatt takarították ki, de azért is, hogy a  jövő nyárra érkező vendégek biztonságban tudjanak fürödni a tiszta parton a tiszta vízben. A mederalj fel lett tárcsázva, így a felszín alatt rejtőző hulladék is felszínre és eltakarításra kerülhetett.
Az előfordult néhány vágási sérülést főként a vízben eldobált szemét okozza, tehát nem csak a mi ügyünk lenne a strand tisztán tartása, de a vendégeknek is érdekük a víz szemétmentesen tartása.
A figyelmetlen vendégek elhagyott ékszerei után fémkeresővel pásztázzák a partszakasz területét a "kincsvadászok" a zsákmány reményében. Az elmondásuk szerint évről évre kevesebb ékszert és pénzérmét találnak, de mindig több szemetet. -A következtetést vonja le mindenki maga.
Mindenesetre a meder tisztasága évek óta nem volt ilyen kielégítő, reméljük, ez már nem lesz akadály a turisták látogatásának.
A képek jól mutatják, mekkora munkával lett kivitelezve a rendbetétel, melyek bár néha úgy tűnnek,  mintha a NASA készítette volna valamelyik másik bolygón, tagadhatatlanul mutatják be az ember jelenlétét.

Az ember nyoma
Minden részen a szemét










Ezt sem a természet alkotta


Kövekkel telehajigált meder










Munkások takarítanak

Csapatban könnyebb










Az összeszedet kagylóhéjak
Telik a konténer...










A sok munka meghozza gyümölcsét
Az időjárás sem kedvezett (jeges a víz)











A traktor az állítólagos mocsáron húzza a tárcsát
A már rendbe tett partszakasz
Így még a szemnek is kellemesebb










A csúszda alja is biztonságosabb már
Tárcsázás után










Autóval a "mocsáron"

2013. november 22., péntek

Online szállásfoglalás Abádszalókon!

Elkészültünk az új szállásfoglalási rendszerünkkel!


Ma már haladni kell a korral, mi is ezt igyekszünk tenni

folyamatosan.

A mai nappal végre egy áthatóbb, kényelmesebb, gyorsabb foglalási lehetőséget helyeztünk el oldalunkon, mely igazán az Önök kényelmét hivatott szolgálni.

Elsők vagyunk Abádszalókon, akik ilyen lehetőséget kínálnak Önöknek!

Vajon mennyi dologban járunk mások előtt?

Hogyan használhatja kényelmesen a rendszert?

Három lépésből megrendelheti szálláshelyét.
  1. - Válassza ki a tervezett nyaralás idejét, majd adja meg, mennyien lennének minimum egy szobában
  2. - A rendszer felkínálja a szabad helyeket, ezekből válassza ki mindazt, amit leszeretne foglalni (Ne feledje, a különálló ház nincs egyben a kiadó szobákkal!). Adja meg az érkező felnőttek számát (aki betöltötte a 18. életévét, de még nincs 75 éves), ez az IFA megállapításáért fontos!
  3. - Töltse ki a megrendelőívet a lehetőleg minél pontosabban, a csillaggal jelölt mezők kötelezőek! Miután ezzel kész, küldje el. A tranzakcióról kap egy e-mailes értesítést, a lefoglalt szoba(k), vagy vendégház már foglaltnak van feltüntetve. 

Igaz milyen egyszerű?
Reméljük, tudunk segíteni és egyszerűsíteni a szálláshelyek lefoglalásában!
Kutassa tovább oldalainkat, s meglátja, mindent megtalálhat nálunk, mely a Tisza-tavi nyaralásának segítségére szolgál. 

2013. augusztus 30., péntek

Köszönjük a figyelmet!

Az idén szép számú látogatója volt honlapunknak, ami azt jelenti, érdekelte Önöket az Abádszalóki Nyár!

Honlapunk eredményessége

Köszönjük, hogy honlapunkról tájékozódtak, ami számunkra annyit jelent, nem volt hiábavaló a munkánk, hiszen az volt a célunk, tájékoztassuk a nagyvilágot városunk programjairól. A látogatottságot megköszöntük honlapunk Kisokos cikkeiben is "Köszönjük az érdeklődést!"címen adtunk közzé.

A cikkben bemutattuk egy augusztus elei napnak a statisztikáját, amit a képeken is megtekinthetnek.

Facebook oldalunk szereplése

Közösségi oldalunk is jól szerepelt, hiszen jóval kilencezer felett van a követőink száma, ami szintén https://www.facebook.com/Kontra.Madarasi)
munkánk eredményességét bizonyítja, és azt, hogy érdekelte a látogatókat a város rendezvényei. (Ha még nem tagja az oldalunknak, akkor most megteheti, hogy csatlakozik hozzánk:
Reméljük, a jövőben is megmarad az érdeklődés és jövőre tovább nő a városunk látogatóinak száma és egyre többen válasszák nyaralásuk célpontjának Abádszalókot, sőt célunk az lenne, ha az idegenforgalmunk nem csupán a nyárra orientálódna, hiszen a nyár után és előtt is lehet kellemes pihenést eltölteni nálunk.

Az Önök kedvencei

Az oldalainkon sok kedvelés és megosztás jött létre. Ez évben legnagyobb sikert a rendezvények közül az I. Abádszalóki Kamionos Találkozó tudhatott magának. (Eseményekben, Kisokos cikkünkben).

2013. augusztus 15., csütörtök

Szezon vége -2013

Vége a szezonnak, egy hosszú hétvége 5 koncerttel.

Legyen a vendége Abádszalóknak!

Egy koncertsorozat keretében elbúcsúzik az idei szezon, de a nyárnak még nincs vége! Töltse az új kenyér ünnepét Abádszalókon, változatos hangulatban egy kellemes hosszú hétvégével. A strand még augusztus 31.-ig üzemelni fog, szeptemberben viszont az iskolakezdés dacára, ha a jó idő kedvez, érdemes még egyet csobbanni a Tisza-tó meleg vizében.
Nem talált még megfelelő szállást? Nézzen körül nálunk!

 

2013 augusztus 16. -péntek

 

Lord Együttes koncertje

21 órakor a fesztiválszínpadon

Visison Beach

 

DJ: Kincses Szabi
Aktiv Radio Show Part IV.

2013 augusztus 17. -szombat

Ossian koncert

Fesztiválszínpad 21 óra

Vision Beach

DJ: Blero, Beach Team
Just Summer Music
cd osztás

2013 Augusztus 18. -vasárnap

Ocho Macho koncert

21:00 - Fesztiválszínpad

2013 Augusztus 19. 

3+2 Zenekar

21:00 - Fesztiválszínpad

2013 Augusztus 20.

"Ki a legény a gáton" Erős emberek versenye

14:00 - Tisza-tó Strand

Szezonzáró

Apostol koncert

21:00 - Fesztiválszínpad
Tűzijáték: 22:00

2013. augusztus 4., vasárnap

Az augusztus melegében -2013

Pénteken halétele és Jég dupla viszkivel, szombaton strandröplabda este a Kárpátia együttes A Jászságban, a Kunságon!

2013 augusztus 9.

Halételek fesztiválja, szakkiállítás és vásár.
21 órától 
Szabadtéri buli a Nyughatatlan együttessel, az est sztárvendége: Charlie

2013 augusztus 10.-11.

Keletkör Strandröplabda Bajnokság a Tisza-tó Strandon

2013 augusztus 10.

21 órai kezdettel
Kárpátia koncert

A Kárpátia együttes már sok alkalommal adott koncertet a Tisza-tó Fesztiválszínpadján, minden évben hatalmas tömeget vonz Abádszalókra. A hazaszeretetet hirdető együttes  zenéje megtölti rajongói szívét, a rajongók pedig az Élményközpontot. 13 lemezzel büszkélkedhet az együttes, az idén augusztus 20.-án adják ki a 14.-et, melynek címe: A száműzött. Reméljük hallhatunk belőle egy-két számot a koncert alatt. Mohácsi vendégeinknek ajánljuk a Busó rege című számot...